Ünnepélyes keretek között adták át ma délelőtt, MISKE új ki és befizetős K&H bankautomatáját!
Az eseményen az érdeklődők mellett, a pénzintézet helyi és regionális képviselői, bankárai, valamint megannyi helyi vezető, prominens személy, illetve a környező települések polgármesterei is tiszteletüket tették, elismerésüket kifejezve a település vezetősége felé, a fejlesztés okán!
” Most már ilyen is van Miskén! Igen van, mert közös akarattal, munkával, a lakossággal és a helyben működő vállalkozásokkal, el tudtuk érni, hogy legyen!” Mondta Dr. Serfőző Csaba, Miske polgármestere!
Majd Bognár Zsuzsanna, a K&H Bank értékesítési vezetője ismertette az ATM szolgálatatásait és szólt a nagyérdeműhöz! Az átadót követően volt, aki már azonnal használatba is vette a berendezést, mindez jól mutatja, mekkora fontossággal bír annak megléte, a lakosság és a környező településeken élők szempontjából egyaránt!